Fizikai aktivitás és jóllét megjelenése az egészségnevelésben :fókuszban a technikumi képzés

Main Article Content

Beregi Erika
Bognár József

Absztrakt

A nevelési-oktatási intézményeknek jelentős feladatuk van a tanulók egészségmagatartási szokásrendszerének formálásában. A rendszeres fizikai aktivitás biztosítása, ezáltal a jóllét támogatása fokozott szerepet kell kapjon az iskola mindennapi tevékenysége során. A kutatás célja az iskolai egészségnevelés jellemzőinek feltárása, kiemelten a fizikai aktivitás oldaláról. Továbbá célként fogalmazódott meg egy saját készítésű mérőeszköz tesztelése és az iskolai egészségnevelés jellemzőinek és összefüggéseinek feltárása. Az adatfelvétel Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye egyik technikumának tanulói körében, online kérdőív segítségével történt (N = 104). A vizsgálat során a HBSC kutatás kérdéssorából adaptált kérdések, a WHO Jól-lét kérdőív (WBI-5) rövidített változata és egy saját szerkesztésű kérdőív alkalmazására került sor. Ennek tesztelésére Chronbach-α számítást, a nemek válaszai közötti különbözőségek feltárására független kétmintás t-próbát, az évfolyamok esetében pedig varianciaanalízist végeztünk. Elmondható, hogy az iskolai egészségnevelés jellemzőinek feltárását biztosító kérdőív megbízható (α = 0,95). Főbb eredményeink közé tartozik, hogy leggyakrabban a testnevelők végeznek egészségnevelési feladatokat, a tanulók önminősített egészségi állapota elfogadható, ami az aktív élénk állapot szintjével közepes erősségű korrelációt mutatott (r = 0,45; p = 0,001). Az egészségfejlesztés során alkalmazott oktatási módszerek közül leggyakrabban az előadás (73,8%) és a magyarázat (69,6%) jelent meg a vizsgált technikumban. Az iskolai egészségnevelés fejlesztéséhez és hatékonyságának méréséhez, a helyzetelemzéshez az értékeléshez is segítséget nyújthatnak olyan típusú mérőeszközök, melyek az egészségnevelés jellemzőit több perspektívából is vizsgálják.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Beregi, E., & Bognár, J. (2023). Fizikai aktivitás és jóllét megjelenése az egészségnevelésben: :fókuszban a technikumi képzés. Iskolakultúra, 33(11), 20–37. https://doi.org/10.14232/iskkult.2023.11.20
Rovat
Tanulmány