A testnevelés tanításának lehetőségei a teremellátottság tükrében

Main Article Content

Révész László
Kälbli Katalin
Vass Zoltán
Csányi Tamás

Absztrakt

A 21. század kihívásai sokrétű feladatot rónak az oktatásra és a pedagógusokra, melyek érintik a testnevelés tanítását is. Az iskola mint oktatási-nevelési színtér nem tekinthető állandónak, folyamatosan változik a társadalmi, környezeti, valamint az oktatást érintő változásokkal együtt. Az infrastrukturális és tárgyi feltételek szorosan kapcsolódnak a testnevelés tanításához, befolyásolják annak színvonalát is. A létesítményhelyzettel kapcsolatos felmérések száma korlátozott, az átfogó, több szempontú adatgyűjtés, valamint a széles körű elemzések száma alacsonynak mondható. A téma ugyanakkor fontos, hiszen a testnevelés-tanítás gyakorlatában és a „közvélekedésben” is úgy van jelen a kérdés, hogy alapvető fontosságú az infrastruktúra a testnevelés tanításához. Ez esetenként mintegy feltételként vagy korlátozó tényezőként is megjelenik a tantárgy tanításával kapcsolatban. A tanulmány emiatt helyzetfeltáró jelleggel készült, elemzi az iskolák teremellátottságának kérdését, célja bemutatni, hogy milyen infrastrukturális helyzet jellemzi az iskolákat, valamint létesítményhiány esetében milyen helyszíneken valósul meg a testnevelés óra. Az eredmények alapján elmondható, hogy az iskolák harmadában nem jelentett gondot a mindennapos testnevelés bevezetése, valamint a sportcélú létesítményeken kívül számos egyéb helyszínnel pótolják az esetlegesen felmerül létesítményhiányt.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Révész, L., Kälbli, K., Vass, Z., & Csányi, T. (2021). A testnevelés tanításának lehetőségei a teremellátottság tükrében. Iskolakultúra, 31(7-8), 47–68. https://doi.org/10.14232/ISKKULT.2021.07-08.47
Rovat
Tanulmány