A néphagyományok művelődési-pedagógiai alkalmazásának generációi

Abstract

Ma már belátjuk, hogy a nevelésnek sem czélja se kizárólag a föld, se kizárólag a menny számára készitni elő az embert, hanem a nevelés legjobban cselekszik, ha a növendék összes, -ugy testi, mint szellemi erőit, tehetségeit, képességeit összhangzatosan kifejti: magától függ azután, hogy azokat későbbi életpályáján mint használja fel: a nevelés jobbat nem tehet, mint ha az embert önmaga nevelőjévé képesíti....” (Kiss és Öreg, 1876, 25. o.) Kiss Áron gondolata ismerősként, időszerűként olvasható napjainkban, amikor fontos, hogy a gyermekek egyre több, a mindennapi életben hasznosítható tudáshoz jussanak az iskolában is.