Merre tovább a magyar iskolai egészségfejlesztésben?

Main Article Content

Lippai László
Vitrai József

Absztrakt

A teljeskörű intézményi egészségfejlesztés a köznevelési intézmények egy évtizede kötelezővé tett feladata. Azonban a közelmúltban olyan fontos nemzetközi szakdokumentumok láttak napvilágot, melyek indokolttá teszik a hazai helyzet átgondolását, és bizonyos mértékű újraértékelését. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2021-ben megjelent Tegyünk minden iskolát egészségfejlesztő iskolává című szakanyaga, valamint az EIE Iskolai kézikönyv 2.0 módszertani kiadvány 2020-ban aktualizált verziója alapján tanulmányunkban felvázoljuk a köznevelésben megvalósuló egészségfejlesztés jelenlegi célkitűzéseit, a hatékony egészségfejlesztésre vonatkozó elméleti kereteket és globális standardokat, valamint a gyakorlati megvalósításra vonatkozó szakmai ajánlásokat is. Megítélésünk szerint minél nehezebb anyagi, szakmai és társadalmi helyzetben vannak a köznevelési intézmények, annál szükségesebb, hogy a lehetőségekhez igazodva önerőből is történjenek lépések az adott közösség egészségét veszélyeztető tényezők enyhítésének irányába. Tanulmányunkban, a fenti szakanyagok elemzésével ebben szeretnénk támpontokat nyújtani az egészségfejlesztés iránt érdeklődő pedagógusok, iskolaegészségügyi szakemberek, iskolai vezetők és döntéshozók számára.

Letöltések

Letölthető adat még nem áll rendelkezésre.

Article Details

Hogyan kell idézni
Lippai, L., & Vitrai, J. (2023). Merre tovább a magyar iskolai egészségfejlesztésben?. Iskolakultúra, 33(1-2), 3–20. https://doi.org/10.14232/iskkult.2023.1-2.3
Rovat
Tanulmány

Funding data