Interszekcionalitás és lokális identitás magyar írónők első világháború utáni Erdélyben játszódó regényeiben Gulácsy Irén Hamueső

Absztrakt

A tanulmány arra keres magyarázatot, hogy a magyar írónők, akik a trianoni békeszerződést követően még szerepelhettek a döntésre reflektáló antológiákban, miért szorultak ki az irodalmi nyilvánosságból a huszonegyedik század elejére. Az írás bemutatja Gulácsy Irén Hamueső című, az 1919–1924 közötti időszakban a Mezőségben játszódó, az Erdélyi Szépmíves Céh néven alakult új kolozsvári kiadó és első kiadványaként 1925-ben megjelent önéletrajzi vonatkozású realista regényének korabeli magyarországi recepcióját. A könyvről megjelent kritikai írások alátámasztják, hogy az első világháború utáni társadalmi és politika helyzetre kortársként reagáló írónő művének történelemértelmezése és politikai gondolkodása eltért az elismert hazai férfi irodalmárok és kritikusok nézeteitől, ami már megjelenésekor megnehezítette az alkotás interpretációját és a mű korabeli jelentőségének felismerését. A történelmi háttér felvázolása segítségével a tanulmány rávilágít, hogy Gulácsy művének témája a Magyarországon a húszas években uralkodó ideológiával, az irredentizmussal szemben a politikai transzilvanizmus, azaz egy Románián belüli, magyar, román és szász lakosságú, autonóm Erdély elgondolása. Az írás felhasználja a Kimberlé Crenshaw által kidolgozott interszekcionalitás elméletét, miszerint a társadalmi nem, az etnicitás és az osztályhelyzet összekapcsolódása olyan metszőpontot hoz létre, ami jelöli az egyének alárendeltségének és kiszolgáltatottságának előbbi alkotóelemek meghatározta mértékét s ezzel cselekvési lehetőségeit. Az írás Gulácsy szereplőinek a történetbonyolítás során megváltozó interszekcionális pozíciójának ábrázolásával kimutatja, hogy hogy az első világháború után kialakult helyzet következtében milyen hamar – még a trianoni béke ratifikálása előtt – elkezdődött, és milyen hatékonyan ment végbe az erdélyi magyar állami tisztviselői réteg, az alsó középosztály eróziója. A transzilvanizmus képviseletében fellépő írónő szereplői nemi, életkori, etnikai identitásán, társadalmi hierarchián belüli helyük, osztály-hovatartozásuk jellemzőin túl – a térség sajátos helyzetének megfelelően – kiaknázta a lokális identitás ábrázolásában rejlő lehetőségeket is, főként az irodalmi onomasztika módszerének felhasználásával. A műben megjelenített, meghatározó regáti román–erdélyi román szembeállítás ellenére Gulácsy a névhasználattal, illetve a megnevezés hiányával, valamint a szereplők pontos lokális identitásának homályban hagyásával igyekezett az etnikai előítéleteket tompítani, s azt a toleráns nézetet erősíteni, hogy a helyes vagy helytelen cselekedetek nem népcsoportokhoz, hanem egyénekhez köthetők.