Profán triptichon. Hibrid testek és medialitás Nemes Anna munkáiban
Main Article Content
Absztrakt
A tanulmány fókuszában Nemes Anna képzőművész és filmrendező testábrázolásainak „hármasoltára” áll. Ezekben a festészet, a dokumentumfilm, és a fikciós játékfilm különböző mediális stratégiái révén a testfelfogások gazdag jelentéshálózatot alkotva rétegződnek egymásra a hús heterogén burjánzásában. Ez a mindig nyitott, soha le nem záruló mutációs folyamat, mely egy hibrid, formátlan, transzgresszív új esztétika felé mutat, intenzív párbeszédben áll a testről szóló kortárs dizskurzusokkal, különösen a poszthumanisztikus kutatás egyes elméleteivel. Az új materializmus diszkurzusa a kultúraelméleti vizsgálódások középpontjába emelte a hús masszaszerű, burjánzó, performatív tömegét. Ez az elméleti keretezés különösen adekvát választás Nemes testábrázolásainak vizsgálatakor. A hús extenzív megjelenése a hagyományos esztétika határain túlra mutató, felforgató jelenségként áll előttünk, mely nemlineáris plaszticitásával szétfeszíti a nyugati filozófiai gondolkodás logocentrikus kereteit, szörnyűségként áll előttünk. Nemesnek a képzőművészetet és a filmkészítést egyaránt magába foglaló pályáját vizsgálva megállapítható, hogy az eltérő médiumok sajátos belső struktúraszervezési elvei alakítják azt, ahogyan ez az immanens szörnyűség megmutatkozik előttünk. Míg a festmények önmagukba visszaforduló, ritmikus időbelisége lehetőséget ad a hibrid testek dezantropomorfizáció határáig való eljutásra, addig a Beauty of the Beast dokumentumfilm a női testépítők naturalista-realista filmképi bemutatásával a konvencionális nyugati szépségeszményen túlra mutató szökésvonalakat tár elénk. A Szelíd című dokumentarista játékfilm, triptichon középső paneljeként, a fenti két megközelítés szintézisét adja. Míg a fikció a testbe zárt individuumhoz való hozzáférést teszi lehetővé, a narratív film sajátos időbelisége a teljes dekonstrukció ellen dolgozik. A Szelídben tehát nem a poszthumanisztikus, hibridizált esztétika perverz dekonstrukciós eljárásának csúcsra járatódását látjuk. Ugyanakkor, bár az antropomorfitás határán innen marad, mégis hangsúlyosnak tűnik a választás, hogy éppen egy női testen keresztül mutatja be Nemes a tömeggé váló hús szubverzív jellegét.