Majd kinövi: a transz gyerekkor kortárs értelmezési keretei

Main Article Content

Koller Nóra

Absztrakt

Az esszé a transz gyerekkor megengedő értelmezési kereteit vizsgálja. Értelmezésemben a gyerekkor markerei az életkor, a társadalmi közeg, és a tranzíció. A gyerekkor tehát olyan tág fogalomként definiálódik, mely a poszt-adoleszcenciát, azaz a középiskolát követő éveket is magában foglalja. Ugyanakkor szituatív is, hiszen a családban, a generációk közti kapcsolatban akár felnőttkorban sem oldható fel a gyerekszerep. Továbbá a felnőttkorban megélt tranzíciók többek közt a hormonkezelések hatására megismételt kamaszkorral járnak. A transzneműség és a gyereklét összefüggéseit elsősorban magyar popkulturális jelenségek révén tárom fel. Bödőcs Tibor két szkeccsében megjelenik a társadalmi nem ambivalenciája, ahogy az ún. nemváltó óvodásokat övező, propagandisztikusan gerjesztett félelmek is. A kvír vagy transz gyerekkor érintőlegesen ugyan, de felmerül a Vekerdy Tamás, Popper Péter, Ranschburg Jenő hármasához köthető gyerekpszichológiai diszkurzusban is. Bakony Alexa dokumentumfilmje, a Tobi színei (2021) egyedülálló módon mutatja be a vidéki transz kamaszlétet – egyben lehetővé teszi a transz gyerekkor és az arról való beszéd radikális egyidejűségét.

Article Details

Hogyan kell idézni
Koller , Nóra. 2023. „Majd kinövi: A Transz Gyerekkor kortárs értelmezési Keretei”. Társadalmi Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 13 (2):100-124. https://doi.org/10.14232/tntef.2023.2.100-124.
Folyóirat szám
Rovat
Tanulmányok
Információk a szerzőről

Koller Nóra , Coimbrai Egyetem

Koller Nóra a Szegedi Tudományegyetemen szerzett mesterdiplomát angol és kommunikáció szakokon, majd Marie Curie ösztöndíjas volt a Hulli Egyetemen. Doktori tanulmányait a Bécsi Egyetem Gender Initiativkollegjében folytatta. Jelenleg a Coimbrai Egyetem angol nyelvi lektora. A Mátrix (Lana and Lilly Wachowski, 1999) maszkulinitásáról, a tranzícióhoz tévesen társított testhorrorról, és a WikiLeaksről jelentek meg tanulmányai. E-mail: uc45272@uc.pt