Iskolakultúra

A kutatásalapú tanulás hazai útja és fogalmi keretei a rokon pedagógiai stratégiák kontextusában

Sütő Szidónia, Póka Viktória (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

Az elmúlt évek nemzetközi és hazai kutatásai rámutattak, hogy a tanulói kompetenciák fejlesztése nem érhető el pusztán tantárgyi tartalmak átadásával. A kompetenciaalapú és interdiszciplináris szemlélet térnyerésével előtérbe kerültek a tanulói aktivitásra és a tapasztalati tanulásra épülő stratégiák. Ezek közül kiemelt jelentőségű az Inquiry-Based Learning (továbbiakban: IBL), amely rokonságot mutat a Problem-Based Learning (továbbiakban: PBL), a Project-Based Learning (továbbiakban: PjBL), a Design-Based Learning (továbbiakban: DBL) és a Research-Based Learning (továbbiakban: RBL) megközelítésekkel, melyek sajátos módszertani keretekkel rendelkeznek. A tanulmány célja hármas: (1) bemutatni az IBL elméleti hátterét és történeti gyökereit, (2) feltárni a magyar nyelvű szakirodalomban jelen lévő terminológiai bizonytalanságokat, (3) értelmezési keretet nyújtani az IBL és az RBL elkülönítéséhez a Nemzeti alaptanterv 2020 (NAT 2020) elvárásaihoz igazodva. Az elemzés szerint a magyar szakirodalomban az IBL-t gyakran „kutatásalapú tanulásként” fordítják, ugyanakkor ugyanezt a terminust az IBSE és az RBL megnevezésére is alkalmazzák. A nemzetközi szakirodalom az IBL és az RBL esetében eltérő célokat, valamint különböző tanári és tanulói szerepeket határoz meg. Az IBL elsősorban a tudományos gondolkodás és a kutatói készségek fejlesztésére, valamint a meglévő tudás elmélyítésére irányul, míg az RBL új tudományos eredmények létrehozását célozza, főként felsőoktatási környezetben. A világos terminológiai keretek kialakítása hozzájárulhat ahhoz, hogy a pedagógusok pontosabban alkalmazzák az IBL stratégiát, amely így hatékonyan támogathatja a tanulói kompetenciák, a kritikai gondolkodás és a tudományos attitűd fejlődését.

Milyen kultúraképet közvetít az irodalom?

Jenei-Forray Norma (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

A tanulmány a magyar középiskolai irodalomtanítás kortárs dilemmáit és kultúraközvetítési lehetőségeit vizsgálja a kritikai pedagógia elméletének szempontjai szerint. Kiindulópontja, hogy a tantervi viták nem pusztán tartalmi és módszertani kérdések köré szerveződnek, hanem mélyebb ideológiai és neveléselméleti összefüggéseket is hordoznak. A tanulmány amellett érvel, hogy az irodalom tantárgyi konceptualizálásának a nevelési célokból kell kiindulnia, melyek azonban szükségszerűen ideológiai választásokon alapulnak, ezért elengedhetetlen a közvetített kultúrafelfogások és nevelési célok transzparens vizsgálata. A szerző a tantervi módosítások kapcsán az irodalomtanítással és műveltségközvetítéssel foglalkozó, jelentős politikai, szakmai vagy közvéleményt formáló szereplők publicisztikáira, tanulmányaira alapozva a hazai diskurzus három meghatározó megközelítését különbözteti meg és elemzi: a posztmodern, pluralizmust hangsúlyozó irányzatot, a 2010 utáni tradicionalista-populista oktatáspolitikai paradigmát, valamint az emancipatorikus műveltségfogalomra épülő kritikai hagyományt. Az összehasonlító elemzés feltárja e koncepciók belső feszültségeit, valamint azt, miként formálják a kultúra és irodalom iskolai reprezentációját. A szerző rámutat, hogy a jelenlegi diskurzusok vagy a kulturális sokszínűség homogenizálásába, vagy a hagyomány normatív átörökítésébe, esetleg a műveltség demokratizáló szerepének túlhangsúlyozásába ütköznek. A kritikai pedagógia szempontjából mindezek arra figyelmeztetnek, hogy az irodalomtanítás megújításához nem elegendő egyetlen álláspont mellett elköteleződni; sokkal inkább egy újfajta, reflexív keretezésre van szükség, amely képes a kultúra közvetítésének társadalmi, pedagógiai és ideológiai dimenzióit egyaránt feltárni, és a jövő tantervi fejlesztéseihez kritikai szempontokat nyújtani.

A Baka L.-féle Doboztankönyvek múltja, jelene és lehetőségei a fejlesztő értékelés korszerű alkalmazásában

Szabó L. Dávid (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

Jelen tanulmány a 20. század eleji reformpedagógiai törekvések és a kortárs oktatásfejlesztési kezdeményezések közötti párhuzamokat vizsgálja, különös tekintettel Célestin Freinet Modern Iskolájának elveire és a szlovákiai magyar Doboztankönyv projekt pedagógiai gyakorlatára. Mind a két megközelítés a tanulói aktivitás, önállóság és élményszerű tanulás előtérbe helyezésén alapul, miközben elutasítja a hagyományos, merev és centralizált tankönyvhasználatot. A Freinet-féle Munkakönyvtár (Bibliothèque de travail) és a Baka L. Patrik által kidolgozott Doboztankönyv hasonlóan moduláris, rugalmas tanulási környezetet kínál, ahol a tanulók szabadon válogathatnak a tananyagok között. A tanulmány célja annak bemutatása, hogyan kapcsolódik össze a múlt század reformpedagógiája a jelenkori tanulásközpontú megközelítésekkel, és hogyan segíthetik elő ezek a modellek a tanulói olvasási motiváció, autonómia és kritikai gondolkodás fejlődését. A tanulmány pedagógiatörténeti és gyakorlati szempontból egyaránt értékes párhuzamokat tár fel két különböző korszak és kontextus oktatási modellje között, hozzájárulva ezzel a korszerű, élményszerű és személyre szabott tanulási környezetek elméleti és gyakorlati megalapozásához.

Egészségfejlesztő iskola – pedagógusszemmel

Lippai László, Vitrai József, Tarkó Klára (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

A teljeskörű intézményi egészségfejlesztés (TIE) jogszabályi bevezetésével az iskolai egészségfejlesztés megvalósítása minden magyar köznevelési intézmény számára kötelező feladattá vált. Mégis, az egészségfejlesztő iskolai szemléletmód gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban csak részsikerekről lehet beszámolni. Ez nemcsak a magyar köznevelésben problematikus, más országok iskolarendszerében is hasonló kihívást jelent az egészségfejlesztő szemléletmód köznevelésbe integrálása. Tanulmányunkban egy olyan részvételi akciókutatás eredményeit dolgoztuk fel, amelyben egészségfejlesztésben is képzett, és a köznevelésben is napi szinten dolgozó pedagógusokkal közösen kerestük a választ arra a kérdésre, hogy tapasztalataik alapján miként valósul meg az egészségfejlesztő iskola koncepciója a mai magyar köznevelési rendszerben. A részvételi akciókutatás sokrétű, kvalitatív eredményei közül egy mindenképpen kiemelendő. Kutatásunk alapján az egészségfejlesztő iskola megvalósítása során meglepően kevés figyelmet kap, hogy a köznevelés működését áthatják a kompetitív teljesítményelvárások. Ez egyrészt azért problematikus, mert ebből adódóan az egészségfejlesztő iskolák elmélete és gyakorlata sem számol a teljesítményelvárásokkal, tehát módszertani támogatást sem biztosít azok kezeléséhez. Másrészt így a pedagógusok sem ismerik fel, hogy a teljesítményelvárások egészséges keretek közt tartása érdekében végzett – eddig javarészt láthatatlan – egyéni fejlesztő és közösségépítő tevékenységük miként kaphatna több szakmai és szervezeti támogatást, elismerést.

Szülői bevonódás szerepe az extrakurrikuláris tevékenységekben

Miklódi-Simon Zsófia, Kovács-Nagy Klára (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

A kutatás célja a szülői bevonódás és a felsőoktatásban tanuló hallgatók extrakurrikuláris tevékenységekben való részvételének vizsgálata volt, különös tekintettel a társadalmi-gazdasági háttérre és a nemi különbségekre. A kérdőíves adatfelvétel során öt Kárpát-medencei ország 1336 egyetemi hallgatóját vizsgáltuk, kvantitatív módszerekkel. Az elemzés alapját Epstein (1995) hatdimenziós szülői bevonódási modellje képezte. Az eredmények rávilágítottak arra, hogy a szülők iskolai végzettsége, anyagi helyzete és bevonódási mintázatai szignifikánsan befolyásolják a hallgatók iskolán kívüli aktivitását. A nők nagyobb arányban vesznek részt szakkollégiumi programokban, míg a férfiak inkább sportegyesületi tevékenységekben. A hátrányosabb helyzetű diákok részvételét jelentősen növeli az aktív szülői támogatás. A klaszterelemzés alapján négy szülői bevonódási típust azonosítottunk, amelyek markánsan különböznek az extrakurrikuláris aktivitás mértékében. Eredményeink megerősítik a korábbi kutatásokat, miszerint a szülői bevonódás nemcsak az iskolai teljesítmény, hanem a tanulók tanórán kívüli részvételének egyik legmeghatározóbb tényezője is, különösen akkor, ha a részvétel támogató és együttműködő jellegű.

A zenetanulás jótékony hatásai

Magyari Lilla Dóra, Páskuné Kiss Judit (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

Háttér és célkitűzések: A zenetanulás jótékony hatásainak vizsgálata már az 1900-as években elkezdődött, a kodályi alapokra építve számos hazai és külföldi tanulmány született a témával kapcsolatban. Jelen kutatás a zenetanulás énhatékonyságra, önértékelésre és vizsgaszorongásra gyakorolt hatásaira helyezi a hangsúlyt, célja az ezen változók közötti összefüggések feltárása zenét tanuló és nem tanuló középiskolás diákok körében. Módszer: A vizsgálatban 290 fő vett részt, a változók mérése az alábbi kérdőívekkel történt: Tanulói énhatékonyság skála (iskolai), TAI-H (Milyen vizsgázó vagyok kérdőív), Rosenberg Önértékelés Skála (RSES-H). Eredmények: Az eredmények arra engednek következtetni, hogy a zenét tanuló diákok magasabb mértékű énhatékonysággal, illetve alacsonyabb mértékű vizsgaszorongással rendelkeznek, mint azok, akik nem tanulnak zenélni. Az önértékelés és zenetanulás között ugyanakkor nem áll fenn közvetlen összefüggés. Elmondható azonban, hogy a zenetanulás pozitívan hat a diákok iskolai énhatékonyság-érzésére, amely az önértékelés növelésén keresztül képes mérsékelni a vizsgaszorongás szintjét. Következtetések: A zenetanulás jótékony hatásai tehát bizonyos faktorok tekintetében érvényesülni látszanak, ugyanakkor a vizsgálat eredményei rámutattak további megválaszolandó kérdésekre is az egyes változók összefüggéseiben, melyek jövőbeni kutatások alapját képezhetik a zenepszichológia területén belül.

Digitális tanulási környezetek és pedagógiai innovációk tabletekkel

Thékes István (Szerző) — Wed, 01 Apr 2026 00:00:00 +0200

Czékmán, B. (2023). Tabletek az iskolában. Kérdések és válaszok az intézményi bevezetéstől a hatákonyságig. Debreceni Egyetemi Kiadó. 238 o. ISBN 878-963-615-087-7